Eltelt ez a hónap is, méghozzá jó gyorsan, pedig 29 napos volt...
Hát, tél az nem volt februárban sem. Még jó, hogy nem ruháztam be új csizmába tél elején, és a gyereknek sem vettem új télikabátot, mert totál nem használtuk volna ki.
Februárban is iszonyat sokat dolgoztam. Időnként már tényleg úgy éreztem, felforr az agyam... De jól haladok, az egyik munkát már befejeztem, leadtam és ki is fizették (hurrá!), a másiknak is már látom a végét, még kb. másfél hét, és azzal is végzek.
A fogyókúrám kicsit felemásan telt. A hónap elején, a piros betűs napok alatt sajnos nem tartottam a diétát, és ez 2 hétre visszavetette a fogyásomat. Utána szerencsére pár nap alatt produkáltam 2 heti eredménynek megfelelő súlyvesztést, de most megint stagnálás van, mert ismét a piros betűs napok jönnek... Így összesen 1,7 kg fogyást tudok felmutatni ebben a hónapban. Nem sok, de a nullánál sokkal több, és ez a cél! És ami a legfontosabb: csinálom. 2 éve fogyókúráztam utoljára hosszabb ideig és sikeresen. Az azóta eltelt két évben viszont híztam 15 kilót, és 2-3 hetekre tudtam csak rávenni magam a fogyókúrára. Most meg már az 5. hetet tolom. Respect magamnak, na.
És nem is akárhogyan tolom! A sok meló mellett továbbra is főzök 2 naponta, és az utóbbi 2 hétben sütöttem zsemlét és édes péksüteményt is csökkentett szénhidráttartalmú lisztből. A jógát és a tornát is nyomom, tegnap pl. olyan 10 perces kardiót nyomtam - 20 perc jóga és 10 perc hasizom mellett -, hogy azt hittem, kiköpöm a tüdőmet, de végigcsináltam tisztességgel!
A házimunkára is jobban ráfeküdtem, a főzés-sütés, mosogatás, mosás és vasalás mellett a takarításra is rendszeresen szántam némi időt. És február utolsó napján végre leszedtem a karácsonyi dekorációkat is a lakásból! :D
Emellett készítettem egy szuper jelmezt a kislányom iskolai előadására, és a farsangra is összedobtunk egy másikat (igaz, az jóval kevésbé volt munkaintenzív...)
Apropó, gyerek: volt egészségügyi állapotfelmérés az iskolában, ahol megmérték a súlyát. Maga is meglepődött, milyen sok, és az itthoni mérleg ráadásul még többet mutatott. Úgyhogy át kell terveznünk a napi menüjét. Drasztikus változtatásokat nem akarok, ha nem muszáj; bízom benne, hogy néhány apróbb lépéssel is jó eredményt érhetünk el. Egy hónap múlva meglátjuk. Igazából tudom, hogy őt is zavarja, hogy nem olyan vékony, főleg, mert alsós korában sajnos voltak olyan osztálytársai, aki emiatt csúfolták is, de én igyekeztem azt erősíteni benne, hogy a lényeg az, hogy ő magát elfogadja, és magának tetszen. De azért az a szám, amit a mérleg mutatott, őt is elgondolkodtatta, pl. ő hozta fel a témát, magától, ami egyértelmű jelzés a részéről (a maga implicit, gondolatolvasást is igénylő módján...), hogy segítséget kér.
Volt/van még egy dolog, ami beárnyékolta az elmúlt hónapot, azaz igazat megvallva, az elmúlt 3 hónapot, és ez a nővérem házasságának a válsága, azaz most már a vége. A nővérem az egyetlen rokonom, akivel tartom a kapcsolatot, bár az utóbbi 2 évben eléggé azt éreztem, ha rajta múlna, már nem is tartanánk nagyjából semmilyen kapcsolatot, én erőltettem, hogy néha (évente kb. 3-4x, többször nem ért rá...) találkozzunk már. Ha őszinte akarok lenni, gyerekkoromban is borzalmas testvér volt, a kedvenc elfoglaltsága az én bosszantásom és megalázásom volt. Amikor megszületett a kislánya, meg utána néhány évvel az enyém, akkor volt pár jobb évünk, de ez csak átmeneti javulás volt, ahogy később kiderült. Most is ezt az egész sztorit a sógoromtól tudom; ha a nővéremen múlik, akkor azt se tudom meg, hogy elköltözött otthonról egy másik, számomra ismeretlen férfihoz. Nagy lelki teher volt ez nekem, mert egyrészt, szeretem a sógoromat, és sajnáltam őt, másrészt meg a nővéremhez is lojális akartam maradni, ő a családom. Sokkal könnyebb lett volna ezt a helyzetet kezelni, ha a sógorom lett volna a hunyó, ha őt lehetett volna utálni ebben a történetben, de hát az a nagy büdös igazság, hogy a nővérem volt az, aki elképesztően ostoba, önző és prosztó módon intézte ezt az egészet... Azt mindenki el tudta volna fogadni, hogy elege van a házasságából, kiszeretett a férjéből, új életet akar kezdeni. De ő mindezt úgy igyekezett intézni, hogy közben minél jobban meg is bántsa és alázza a sógoromat. Extra bónuszként most még a lányával is majdnem nullára sikerült redukálnia a kapcsolatát. Olyan dolgokat tett és mondott, amelyet szerintem normális, érett felnőtt ember nem tenne és nem mondana ilyen helyzetben. Mindenki van rossz passzban, mindenki mond meggondolatlan dolgokat időnként, de amit ő csinál, az már-már felfoghatatlan számomra. Ezért volt ez olyan megterhelő számomra lelkileg, mert azt láttam, milyen más is ő, mint amilyen szeretném, ha lenne... De aztán ma valahogy megszállt valami nyugalom ezzel kapcsolatban. Nem nekem kell rágódnom ezen. Ezt ő főzte, egye is meg. Ha neki ez így jó, akkor nekem mindegy. Ha nem akar velem (sem) beszélni, találkozni, akkor elfogadom, hogy ennyi volt ez a kötelék közöttünk, igazából sokat nem vesztek vele. Sajnálom, hogy a sógoromat is elveszítem, de hát ez sajnos már csak ilyen, végül is ő a nővéremhez tartozott, számomra - kvázi - idegen. Nyilván, mint minden veszteség, ez is fáj most, de majd elmúlik. De igazából nem az én feladatom szégyellni magam a nővérem miatt, és nem kell érte aggódnom sem, ha ő így érzi jól magát.
