La Quasi Dolce Vita - a majdnem édes élet

Személyes élmények, ötletek, tapasztalatok, amelyekből remélhetőleg más is tud meríteni

Október

2018. október 15. 20:04 - Senza

Az úgy fair, hogy ha már a szivatós szeptemberről beszámoltam, akkor az októberről is ejtsek néhány szót. 

Picit jobb. 

Az elesés következtében beszerzett sérüléseim nagyrészt begyógyultak. 10 napig semmit nem tudtam mozogni, még járni se nagyom.  A jobb térdemen még varas és érzékeny a seb, térdelni még nem tudok vele, de hamarosan rendben lesz. De azóta sem futottam. :/ 

A kintlévőségeim közül egyet már kifizettek, a másik - nagyobb összeg -  pedig folyamatban van - remélem, 2 héten belül azt is megkapom. 

Az uborkaszezon is véget ért, november végéig teli vagyok munkával - remélem, ki is fizetik majd...

A háztartási gépeinket megszerelték. A mosogatógép és a mosógép működik, a sütő viszont továbbra is gyengén süt, hiába kért el a szerelésért 32 000 forintot  a szerelő. :( 

Újból nekifutottam a fogyókúrának, eddig 3,4 kiló mínusznál tartok - azaz leadtam, amit szeptemberben magamra szedtem. A cél még 5 kiló leadása karácsonyig.

Voltunk a szentendrei skanzenben, és nagyon élveztük mindannyian. 

Eszméletlen Aranyélet rajongó lettem. :) 

Gyönyörű vénasszonyok nyara van, napsütéses és meleg - mekkora királyság már október 14-én egy szál blúzban flangálni? Karácsonyig el tudnám ezt viselni!

Apropó, Karácsony: már várom! :)

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://laquasidolcevita.blog.hu/api/trackback/id/tr7714303587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása